A tíz évvel ezelőtti, még ma is felfoghatatlan tragikus eseményről rengeteg kép látott napvilágot, így nem csoda, hogy az évforduló napján a világhálót járva újabb és újabb gyűjteményekbe akad az ember.

Ezekre a képekre persze lehet legyinteni, azt mondani, hogy már annyiszor láttuk őket, hogy ez már sok volt, elég volt. Sőt, valószínűleg vannak olyanok is, akik nem értik, hogy ilyen helyzetben hogyan lehet egyáltalán fotózni, ahelyett, hogy segítene az ember, hogy képes megállni és képeket készíteni?

Én azt gondolom, hogy ezekre a képekre szükség van, ahogyan sajtófotósokra is szükség van. Nem csak azért, mert ezek a képek emlékezetünkbe idézik az eseményeket, vagy mert fontosak történelmünk és napjaink politikájának megértéséhez. Ezek a képek segítenek megőrizni azok emlékét, akik már nincsenek közöttünk. És segítenek emlékezni azokra, akik ott voltak és segítettek, akár életük árán is.

Mi persze nem nagyon ismertünk, ismerünk közülük senkit se személyesen, de éppen ezt az ismeretlent segítenek áthidalni a fotók, melyek közel hozzák hozzánk az embert. Nem tudom, bennem lenne-e bátorság, hasonló helyzetben nem elrohanni, hanem épp ellenkezőleg, bevetni magam a romok közé... minden tiszteletem ezeké a nagyszerű embereké.

A képeken tűzoltók láthatók, de nem csak ők bizonyították hősiességüket, rendőrök, magánemberek egyaránt részt vettek az életekért folytatott küzdelemben (pl. Welles Crowther befektetési bankár egymaga 18 embert mentett ki!).