Bármerre járunk, bármit csinálunk, fotózunk. Nem tudom, van-e még életünknek olyan területe, amelyet nem örökítünk meg fényképen. Nem csak akkor fotózunk, ha szép helyen járunk, ha meg akarunk örökíteni egy szép látványt, egy naplementét, vagy épp kedvesünket egy piramis tövében - fotózunk bevásárlóközpontok mosdójában, kutyasétáltatás közben, és biztos van még pár olyan lehetőség, ami így hirtelen nem jut eszembe. Legutóbb egy próbafülke tükrében kaptam le magam, mobillal (jaj), csak mert épp tetszett, amit láttam.

Ha válaszokat keresgélek arra, hogy miért fotózunk, olyasmik jutnak eszembe, hogy azért, mert meg akarunk őrizni egy emléket, meg akarjuk mutatni valaki másnak is, szóval egész egyszerűen valami épp tetszik és nem akarjuk elveszíteni. A fotó révén nem csupán egy emlékképet kapunk, egy kép a helyszínhez, eseményhez kötődő érzelmeinket is képes konzerválni, a kép láttán ezek az érzelmek újra felélednek. Érdekes, hogy egyetlen pillanatkép képes egy egész eseménysorhoz kötődő érzelmet felidézni, képes emlékeket elraktározni, majd újra előhívni.

De ez a fajta fotózás, az emlékképek gyártása csak egy része annak, ami fotográfia név alatt még zajlik a világban. A fotózás a festészet szolgálójából némi küzdelem révén vált önálló művészetté, és bár még mindig vannak, akik nem tekintik nagy kunsztnak, hiszen csak egy gombot kell megnyomni és kész a kép, azért ma már összességében ténylegesen elismert művészeti ágnak tekintjük. Az, hogy még ettől függetlenül mindig kérdőjelek övezik a fotózást mint művészetet, nemcsak azért van, mert jóval egyszerűbb egy fotót elkészíteni, mint teszem azt egy szobrot, hanem azért, mert míg szobrászból viszonylag kevés van, ahogy festőből, zeneszerzőből is, addig fotózni bárki tud.

És ez alatt nem azt értem, hogy bárki meg tudja nyomni az exponáló gombot, hanem tényleg azt gondolom, hogy bárki tud jó képet készíteni. Ráadásul azt se mindig könnyű eldönteni, hogy mitől művészi egy kép és mitől nem. De ez egy másik kérdés (erről is lesz majd szó a blogban), engem továbbra is az foglalkoztat, hogy miért fotózunk.

Már ha van erre jobb válasz annál, mint amit már adtam: egy pillanatképpel érzelmek sora idézhető fel. Talán ez az, ami izgalmassá teszi. Ugyanis egy jó kép nemcsak arra képes, hogy számunkra emlékként szolgáljon és a saját érzelmeinket felidézze, hanem arra is, hogy másokban érzelmeket keltsen, emlékeket idézzen fel. Én ezt várom a művészi címkével ellátott fotóktól is, bár talán az igazi művészek nem ezért fotóznak - ezt nem tudom, de majd megkérdezem.

Amit tudok, hogy én miért fotózom: szeretek érzelmeket kiváltani a képeimmel, átadni valamit másoknak a világomból, és abból, amit én a világban látok. Néha meg csak azért, mert valami szép.

És ti miért fotóztok?